arrow left image Vissza

Alkalmazás- és infrastruktúra-építés extrém határidők között

A Valkyr és az Andrews 2024-ben kezdett együtt dolgozni egy rendkívül érzékeny, nulláról épülő on-premise projektben, ahol extrém időnyomás mellett kellett működő alkalmazási környezetet kialakítani. Az Andrews a backend-, alkalmazás- és middleware-rétegek felépítésében vett részt, míg a Valkyr az infrastruktúrát és biztonsági réteget biztosította. A rugalmas hozzáállás, mérnöki precizitás és határidő-tartás kiemelkedő minőségű együttműködést eredményezett.

Az ügyfél

A Valkyr 2010-ben kezdte működését, ma pedig munkavállalóik száma már megközelíti a 60 főt. Informatikai biztonsággal és hálózati rendszerintegrációval foglalkoznak, kiegészülve az integrált megoldások támogatásával és üzemeltetésével. Ezek közé tartoznak az olyan IT biztonsági megoldások, mint például a tűzfalak, a tartalomszűrők, az adatszivárgást megelőző rendszerek, a sebezhetőség vizsgálók, vagy a WAF-ok.

A hálózatépítő csapatuk kezdetben - rendhagyó módon - a digitális hálózatok támogatásával indult, de ma már a vezetékes rendszerek, mint például adatközpontok kiszolgálásával is foglalkozik. A cég harmadik pillére pedig az adatfeldolgozás és log menedzsment. 2024-ben indították el SOC szolgáltatásukat is, ami már az indulásnál nagy sikereket aratott. Ügyfeleik a nagyvállalati kategóriába tartoznak, mind az államigazgatásból, mind a versenyszférából.

Az IT vezető

Juhász Miklós a Valkyr egyik tulajdonosa, ami mellett üzletfejlesztési igazgatóként is munkálkodik a vállalatnál. Legfőbb feladata, hogy a cég fejlődése egy fenntartható és átlátható irányba haladjon, miközben elkerülik azt a csapdahelyzetet, hogy a cégen belüli folyamatok nem követik a vállalat növekedési ütemét. Ezelőtt a komplett műszaki csapat felépítése tartozott a felelősségi körébe. Hozzá került a project menedzsment is, melynek köszönhetően belekerült abba a referencia projektbe, amin az Andrews csapatával együtt dolgoztak. Pályafutását egyébként a filter:max Kft.-nél kezdte 2003-ban junior mérnökként, ahonnan az évek során elérkezett a Valkyr megalapításának ötletéhez is alapító társával.

Közös építkezés az IT frontvonalán

Alapvetően a Valkyr és az Andrews infrastruktúra építő projekteken dolgozik együtt, azok közül is inkább az on-premise megbízások a gyakoribbak. Ezen belül az Andrews leginkább az alkalmazás-, backend-, és middleware réteg leképzésén dolgozik, ők azok, akik segítenek a “termék megépítésében”, míg a Valkyr a “termék köré erődöt épít, hogy megvédhesse azt”. Így szolgáltatásaik teljes mértékben kiegészítik egymást.

office with programmers

A lehetetlen határán, mégis időben

A Valkyr és az Andrews közös munkája 2024 nyarán kezdődött. A Valkyr és egyik partnerük, az ACPH már együtt dolgozott egy sok tekintetben is érzékeny projekten, mikor felütötte a fejét az erőforráshiány. Ezen felül olyan tudás bevonását is szükségesnek látták, ami erősíti a csapatot, melynek áthidalására az ACPH az Andrews csapatát ajánlotta saját tapasztalat alapján. A projekt érzékenysége miatt meg volt kötve a kezük, hogy milyen partnereket vonhatnak be az együttműködésbe, de az Andrews átment a szűrőkön.

“Ez egy elég extrém sztori volt.” Miklós elmondása alapján már őket is elég későn vonták bele a projektbe, de az Andrews még ehhez képest is hónapokkal később csatlakozott. Hatalmas időnyomás volt rajtuk, viszont ezt minden szolgáltató fél kiemelten jól kezelte. “Már önmagában az, hogy ez határidőre átadásra került, egy óriási dolog.” Részletekről Miklós nem nyilatkozhatott a projekt érzékenysége miatt, de annyit elárult, hogy ez egy nulláról fejlesztettet alkalmazás volt, melynek környezetét is a nulláról kellett felépíteni. Ennek ellenére 2025 közepén már élesben fut a támogatási szakaszban úgy, hogy 2024 szeptemberében kezdődtek a munkálatok.

Geolokációs szempontból is meg van osztva az alkalmazás, kiemelt szerepe van a magas rendelkezésre állásnak, miközben minden fizikai belépés külön szervezést is igényelt az érzékeny munkakörnyezet miatt. Ezek mellett is az Andrews mindenben partner tudott lenni, rugalmasan kezelte a feladatokat.

Amikor a mérnöki precizitás találkozik az emberi hozzáállással

Az Andrews-nál, ami egy “vérprofi mérnök-központú cég”, a vártnál is jóval magasabb szintű flexibilitást tapasztalt Miklós az együttműködés során. Ők is érzeték a projekt súlyát, előre tisztában voltak a komplexitásával, de ezek ellenére is nagyon jól alkalmazkodtak minden változtatáshoz. Önmagában a rugalmasság nem lenne elég, de szerencsére az Andrews-nál ez kiemelkedő szakértelemmel is párosul.

Miklós még azt is hozzátette, hogy emberileg is nagyon jó kapcsolatot sikerült kialakítani az Andrews-al, ami elmondása szerint nem feltétlenül magától értetődő ezen a piacon. Egy abszolút megbízható cég működését látták a közös munka során. Menet közben is azt tapasztalták, hogy ha felmerül valami, akkor azt megoldják, nem fordítanak hátat a nehézségeknek vagy kihívásoknak.

Ismerős?

Ha a te cégednél is felütötte már a fejét ez a probléma, mi tudunk segíteni.

 

Ajánlatot kérek

Juhász Miklós, tulajdonos, üzletfejlesztési igazgató

Valkyr

Fülemben van még az egyik kollégám mondata, aki közvetlenül az Andrews-al dolgozott együtt a projektben, hogy “Ja, ez biztosan meglesz.” Tehát egy kétsége nem volt afelől, hogy probléma lesz az adott dologgal, és nyilván nem is volt. Emlékeim szerint egyetlen alkalommal sem volt olyan, hogy egy státusz megbeszélésen miattuk kellett volna azt mondani, hogy hát ez csúszni fog. Amit bevállaltak, azt tényleg meg is csinálták, és sosem volt részükről határidő átlépés.

blog

Releváns cikkek

Valkyr logója
Juhász Miklós, tulajdonos, üzletfejlesztési igazgató

Alkalmazás- és infrastruktúra-építés extrém határidők között

A Valkyr és az Andrews 2024-ben kezdett együtt dolgozni egy rendkívül érzékeny, nulláról épülő on-premise projektben, ahol extrém időnyomás mellett kellett működő alkalmazási környezetet kialakítani. Az Andrews a backend-, alkalmazás- és middleware-rétegek felépítésében vett részt, míg a Valkyr az infrastruktúrát és biztonsági réteget biztosította. A rugalmas hozzáállás, mérnöki precizitás és határidő-tartás kiemelkedő minőségű együttműködést eredményezett.
Ulyssys logója
Küs Ákos, IT vezető

Külső SOC partner bevonása a hatékony rendszerbiztonság érdekében

Az Ulyssys 2022-ben bízta meg az Andrews-t SOC szolgáltatással, hogy külső szakértő kezelje a kritikus rendszereik biztonsági felügyeletét. A loggyűjtésen és havi riportokon alapuló közös munka csökkenti a hibákat, erősíti a biztonsági szemléletet, és jelentősen tehermentesíti a 12 fős IT csapatot. Az együttműködés stabil, átlátható védelmet nyújt a cég saját és ügyfélrendszerei számára is.
HUN-REN TTK logója
Bencsura Ákos, IT vezető

Tűzfal- és levélszűrőmegoldások egy komplex tudományos intézeti rendszerben

A HUN-REN TTK 2013 óta dolgozik együtt az Andrews-szal, akik az új intézeti épület tűzfalrendszerét, majd később az MSA levélszűrőt és WAF modult is bevezették. A kutatóintézeti infrastruktúra nagy mérete és érzékenysége miatt kiemelten fontos a biztonság és a gyors reagálás, amelyet az Andrews 0–24-es támogatása és szakmai javaslatai biztosítanak. A két csapat folyamatosan együtt dolgozik a biztonsági fejlesztéseken és a rendszer stabil működésén.
Techwave logója
Lesti Gábor, IT vezető

Két évtizednyi együttműködés skálázható vállalati biztonsági megoldásokkal

A Techwave 2005-ben választotta az Andrews-t tűzfalmegoldásaihoz, amit azóta redundáns tűzfallal, MSA levélszűréssel, majd SOC és WAF szolgáltatásokkal is kibővítettek. A több mint 20 éves együttműködést a magas megbízhatóság, a szakmai kiválóság és a skálázható, rugalmas biztonsági megoldások teszik értékessé, amelyek a Techwave folyamatos növekedésével is lépést tartanak.
HUN-REN SZBK (Szegedi Biológiai Kutatóközpont) logója
Németh Gábor, IT vezető

Integrált biztonsági megoldások egy összetett kutatói infrastruktúrához

A HUN-REN SZBK 2017-ben bízta meg az Andrews-t tűzfalmegoldások kiépítésével és üzemeltetésével, majd MSA levélszűrővel és monitoringgal is bővítették az együttműködést. A kutatói infrastruktúra komplexitása miatt a stabil, kiszámítható működés és a gyors reagálás kiemelt fontosságú, amit az Andrews átlátható működése, szakmai alapossága és 24/7-es rendelkezésre állása biztosít. A két csapat mára szorosan együtt dolgozik, testre szabott, hosszú távú megoldásokkal.
MTA Titkárság logója
H. András, IT vezető

Megbízható tűzfal- és levélszűrő-védelem egy biztonságkritikus intézményben

Az MTA Titkárság 2011 óta dolgozik együtt az Andrews-szal, akik professzionális tűzfalmegoldást, VPN-kapcsolatokat és MSA levélszűrést biztosítanak az intézmény számára. A 0–24-es támogatás és a magas szakmai kompetencia stabil, biztonságos működést tesz lehetővé, amely jelentősen csökkenti az IT-üzemeltetés terheit. Az Andrews stratégiai tanácsadással is segíti a Titkárság hosszú távú fejlesztési irányainak kialakítását.
kapcsolat

Írjon nekünk

Kérjük töltse ki a mezőt!
Kérjük töltse ki a mezőt!
Kérjük email címet adjon meg!
Kérjük telefonszámot adjon meg! Példa: '+36 30 123-4567'
Kérjük töltse ki a mezőt!
Kérjük töltse ki a mezőt!
Kérjük töltse ki a mezőt!