arrow left image Vissza

Tűzfal- és levélszűrőmegoldások egy komplex tudományos intézeti rendszerben

A HUN-REN TTK 2013 óta dolgozik együtt az Andrews-szal, akik az új intézeti épület tűzfalrendszerét, majd később az MSA levélszűrőt és WAF modult is bevezették. A kutatóintézeti infrastruktúra nagy mérete és érzékenysége miatt kiemelten fontos a biztonság és a gyors reagálás, amelyet az Andrews 0–24-es támogatása és szakmai javaslatai biztosítanak. A két csapat folyamatosan együtt dolgozik a biztonsági fejlesztéseken és a rendszer stabil működésén.

Az ügyfél

Az MTA Természettudományi Kutatóközpont (TTK) 2019 szeptembertől az Eötvös Loránd Kutatási Hálózatba (ELKH) került át, majd 2023-ban az ELKH helyébe a Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN) lépett. A kutatóközpontban az Anyag- és Környezetkémiai Intézet, a Molekuláris Élettudományi Intézet, a Kognitív Pszichológiai és Idegtudományi Intézet, a Szerves Kémiai Intézet, valamint az Agyi Képalkotó Központ, a Szerkezetkutató Központ, és a Gyógyszerinnovációs Központ tevékenysége kap helyet.

A TTK informatikai infrastruktúráját használók száma megközelíti a 900 főt, melybe a hallgatók is beletartoznak. Ennek kiszolgálására közel 1200 gépet használnak, melyek között vannak nagy tárhelyigényű, nagy számítási kapacitású számítógépek, valamint olyanok is, amik a régebbi kutatási műszerek kiszolgálását is el tudják végezni.

Az IT vezető

Bencsura Ákos 2000-ben, a TTK jogelődjénél kezdte az informatikai feladatok ellátását, majd a TTK megalakulása (2012) óta a TTK IT vezetőjeként tevékenykedik. Négyfős csaptuk felel a HUN-REN TTK teljes informatikai kiszolgálásáért, beleértve a technológiai ügyfélszolgálatot, az eszközök karbantartását, a teljes hálózatot és a szervereket is. Széles tevékenységi körük és nagy felelősségük miatt szükségük van olyan megbízható partnerekre, mint az Andrews, akik olyan kritikus tényezők súlyát veszik le a vállukról, mint például a tűzfal vagy a spam levelek szűrése.

office with programmers

Biztonság az új kezdethez

2013-ban, az akadémiai összevonások idején a TTK volt az egyik első intézmény, ami új épületbe költözött. Ekkor a szakmai felettesük javaslatára keresték fel az Andrews-t annak érdekében, hogy egy megbízható és professzionális tűzfal rendszert hozzanak létre az új intézetben.

Bencsura Ákos személyes tapasztalata szerint az Andrews csapata mindig készségesen segít nekik. Linux-os és IT biztonsági kérdésekben is támogatást nyújtanak még úgy is, hogy együttműködésük eredetileg tűzfalra és spamszűrőre vonatkozik. B. Ákos elmondása szerint a TTK IT csapatának kapacitáshiánya miatt is fontos számukra az Andrews-al való közös munka, hiszen így nem nekik kell mindent kitalálniuk, hanem az Andrews javasol konkrét megoldási lehetőségeket egy-egy felmerülő problémára.

Mikor 2013-ban elkezdtek együtt dolgozni az Andrews-al, akkor még nem kérték az MSA szolgáltatást, viszont az idő előrehaladtával felmerült bennük az igény egy levélszűrőre, ami biztonságosabbá teszi a rajtuk átmenő jelentős mennyiségű üzenetet. A projekt során a content-alapú MSA levélszűrő installációján és finomhangolásán kívül az Andrews a levelező szerver beállításában is támogatást nyújtott a TTK-nak.

Biztonság kompromisszumok nélkül

B. Ákos kiemelte, hogy más területekről jól ismeri azt az érzést, amikor neki kell monitorozni folyamatosan a rendszert, hogy minden rendben van-e az irodában. Emiatt nagyra értékeli az Andrews 0/24-es ügyeletét, hiszen amikor gond van, ők azonnal tudnak reagálni.

Mindemellett a két csapat között rendszeres kommunikáció zajlik, mikor a meglévő nehézségekre az Andrews megoldási lehetőségeket vázol fel, legyen az gyorsítás, egyszerűsítés, vagy a biztonság növelése.

Az IT biztonságban pedig a csillagos ég a vég, ezt pedig a TTK csapata is nagyon jól tudja. Pontosan ezért folyamatosan vannak közös fejlesztési projektek, amiket együtt priorizálnak, közösen gondolkodnak. A közelmúltban az Andrews WAF modult telepítettek az ALF tűzfal klaszterre a TTK számára, amely különösen fontos lépés volt a kutatási feladatok biztonságának további megerősítése érdekében.

Ismerős?

Ha a te cégednél is felütötte már a fejét ez a probléma, mi tudunk segíteni.

 

Ajánlatot kérek

Bencsura Ákos, IT vezető

HUN-REN TTK

“Az Andrews-al való együttműködés levett egy terhet a vállamról. Ebben a helyzetben, amikor nagyon sok van az emberen, akkor ez egy nagyon nagy megkönnyebbülés, hogy egy olyan fontos területet, mint a biztonság és rendszervédelem, el lehet engedni. Van, aki erre figyel, tudja, hogy mit csinál, ha probléma van jelzi. Ez egy olyan szolgáltatás, amivel én nagy nyugalmat kapok.”

blog

Releváns cikkek

Valkyr logója
Juhász Miklós, tulajdonos, üzletfejlesztési igazgató

Alkalmazás- és infrastruktúra-építés extrém határidők között

A Valkyr és az Andrews 2024-ben kezdett együtt dolgozni egy rendkívül érzékeny, nulláról épülő on-premise projektben, ahol extrém időnyomás mellett kellett működő alkalmazási környezetet kialakítani. Az Andrews a backend-, alkalmazás- és middleware-rétegek felépítésében vett részt, míg a Valkyr az infrastruktúrát és biztonsági réteget biztosította. A rugalmas hozzáállás, mérnöki precizitás és határidő-tartás kiemelkedő minőségű együttműködést eredményezett.
Ulyssys logója
Küs Ákos, IT vezető

Külső SOC partner bevonása a hatékony rendszerbiztonság érdekében

Az Ulyssys 2022-ben bízta meg az Andrews-t SOC szolgáltatással, hogy külső szakértő kezelje a kritikus rendszereik biztonsági felügyeletét. A loggyűjtésen és havi riportokon alapuló közös munka csökkenti a hibákat, erősíti a biztonsági szemléletet, és jelentősen tehermentesíti a 12 fős IT csapatot. Az együttműködés stabil, átlátható védelmet nyújt a cég saját és ügyfélrendszerei számára is.
HUN-REN TTK logója
Bencsura Ákos, IT vezető

Tűzfal- és levélszűrőmegoldások egy komplex tudományos intézeti rendszerben

A HUN-REN TTK 2013 óta dolgozik együtt az Andrews-szal, akik az új intézeti épület tűzfalrendszerét, majd később az MSA levélszűrőt és WAF modult is bevezették. A kutatóintézeti infrastruktúra nagy mérete és érzékenysége miatt kiemelten fontos a biztonság és a gyors reagálás, amelyet az Andrews 0–24-es támogatása és szakmai javaslatai biztosítanak. A két csapat folyamatosan együtt dolgozik a biztonsági fejlesztéseken és a rendszer stabil működésén.
Techwave logója
Lesti Gábor, IT vezető

Két évtizednyi együttműködés skálázható vállalati biztonsági megoldásokkal

A Techwave 2005-ben választotta az Andrews-t tűzfalmegoldásaihoz, amit azóta redundáns tűzfallal, MSA levélszűréssel, majd SOC és WAF szolgáltatásokkal is kibővítettek. A több mint 20 éves együttműködést a magas megbízhatóság, a szakmai kiválóság és a skálázható, rugalmas biztonsági megoldások teszik értékessé, amelyek a Techwave folyamatos növekedésével is lépést tartanak.
HUN-REN SZBK (Szegedi Biológiai Kutatóközpont) logója
Németh Gábor, IT vezető

Integrált biztonsági megoldások egy összetett kutatói infrastruktúrához

A HUN-REN SZBK 2017-ben bízta meg az Andrews-t tűzfalmegoldások kiépítésével és üzemeltetésével, majd MSA levélszűrővel és monitoringgal is bővítették az együttműködést. A kutatói infrastruktúra komplexitása miatt a stabil, kiszámítható működés és a gyors reagálás kiemelt fontosságú, amit az Andrews átlátható működése, szakmai alapossága és 24/7-es rendelkezésre állása biztosít. A két csapat mára szorosan együtt dolgozik, testre szabott, hosszú távú megoldásokkal.
MTA Titkárság logója
H. András, IT vezető

Megbízható tűzfal- és levélszűrő-védelem egy biztonságkritikus intézményben

Az MTA Titkárság 2011 óta dolgozik együtt az Andrews-szal, akik professzionális tűzfalmegoldást, VPN-kapcsolatokat és MSA levélszűrést biztosítanak az intézmény számára. A 0–24-es támogatás és a magas szakmai kompetencia stabil, biztonságos működést tesz lehetővé, amely jelentősen csökkenti az IT-üzemeltetés terheit. Az Andrews stratégiai tanácsadással is segíti a Titkárság hosszú távú fejlesztési irányainak kialakítását.
kapcsolat

Írjon nekünk

Kérjük töltse ki a mezőt!
Kérjük töltse ki a mezőt!
Kérjük email címet adjon meg!
Kérjük telefonszámot adjon meg! Példa: '+36 30 123-4567'
Kérjük töltse ki a mezőt!
Kérjük töltse ki a mezőt!
Kérjük töltse ki a mezőt!