Az ügyfél
A ma Techwave néven ismert, elsősorban SAP bevezetéssel, tanácsadással és támogatással foglalkozó vállalat 1999-ben indult, akkor még Hostlogic Kft. néven, ami egy amerikai-svájci tulajdonú cég volt. 2001-ben került magyar tulajdonba. A cég már a kezdetektől SAP bevezetéssel foglalkozott, ami kiegészült az akkor egyedülálló SAP hosztinggal is. Elsőként template-alapú termékkel indultak, ami a 2 éves bevezetési időszakot 6 hónapra redukálta. Ez az intervallum mára már 1-1,5 évre nyúlt, a vállalatok igényeinek sokfélesége, és a rendszerek felépítésének összetettsége miatt. Ma már közel 150 ügyféllel rendelkeznek hazánkban és nemzetközileg is.
Az IT Vezető
Lesti Gábor 2000-ben került a céghez mérnökként, amikor még infrastruktúra-közeli feladatokat látott el. Már akkor is a piacon fellelhető legjobb cégek termékeit értékesítették ügyfeleik számára, melyben Gábor jelentős szerepet játszott. Az új szolgáltatások bevezetésével közelebb került az SAP bázis világához, majd a csapat méretének növekedésével elsőként csapatvezetővé nevezték ki. 2015-ben pedig IT vezető lett, így bekerült a cég 6 igazgatója közé, mellyel a mai napig foglalkozik. Azóta a hozzá tartozó csapat szegmentálódott, ugyanis ma már van külön SAP bázissal, lokál IT-val, IT biztonsággal és Linux-al, illetve Windows-al és VMWare-el foglalkozó csapat is.
Amikor a stabilitás számít
Az Andrews és a Techwave együttműködése 2005-re nyúlik vissza. A partnerség előtt a Techwave egy izraeli tűzfal megoldást alkalmazott, viszont a cég tönkrement, nem kaptak frissítéseket, így más szolgáltató után kellett nézniük. A Techwave egyik ügyfele akkor ajánlotta számukra saját tapasztalat alapján az Andrews-t. Az Andrews ekkor vezette be náluk a tűzfal megoldásukat mindkét adatközpontjukban, melyek azóta is zökkenőmentesen funkcionálnak.
A Techwave számára a külső szolgáltatók esetében is nélkülözhetetlen a megbízhatóság, az őszinteség, az együtt gondolkodás és a szakmai kiválóság, így a több mint 20 éves együttműködésük még inkább validálja az Andrews kompetenciáit.
Skálázható védelem, lépést tartó partnerség
A közös munka egyik nagy mérföldköve az volt, amikor a Techwave adatközpontjában redundáns tűzfal kialakítást vezettek be együtt. Később, a spam üzenetek számának növekedésével felmerült bennük az igény az MSA levélszűrőre is, melyet 2015 környékén vettek igénybe. A bejövő levelek szűrésének köszönhetően a kollégák mentesülnek a levélszeméttől, miközben megkímélik magukat a ransomware-től is. Eztuán az MSA levélszűrőt a kimenő levelekre is kiterjesztették.
2022-től veszik igénybe az Andrews SOC és WAF szolgáltatását is. Akkor még egy kisebb csomaggal indultak a SOC esetén, első körben csak a tűzfal logjait elemezték, de ezt a mai napra már kibővítették további szerverek logelemzésével.
Természetesen a Techwave portfóliójának növekedése miatt a havi költségeik is megnövekedtek az Andrews felé, de Lesti Gábor bevallása szerint a magas szintű biztonság és szolgáltatás, amit kapnak, minden pénzt megér számukra. Kiemelte, hogy az Andrews szolgáltatásai rugalmasak, valamint a megoldásaik flexibilisek, hiszen úgy vannak felépítve, hogy azok az 1-től 100-ig terjedő skálán bárhol el tudják látni a feladatukat. Ez pedig hatalmas segítség a Techwave számára, hiszen akkor is az Andrews-al tudtak dolgozni, amikor még 2 ügyfelük és 100 felhasználójuk volt, és most is, amikor már 100+ ügyfélnél és 30.000 felhasználónál járnak.
Előre látni, amit más még nem is keres
Az Andrews mindig proaktívan áll hozzá az együttműködéshez, így ha látnak egy lehetőséget arra, hogy a Techwave rendszere biztonságosabb és hatékonyabb lehessen, akkor mindig jelzik ezt a csapat számára. Az, hogy megkeresték őket ezekkel az újdonságokkal, nagy segítségnek bizonyult számukra. Ráadásul mindig olyan dolgokat ajánlottak, amelyek a realitás talaján maradtak.
Ismerős?
Ha a te cégednél is felütötte már a fejét ez a probléma, mi tudunk segíteni.
Lesti Gábor, IT vezető
Techwave
“Szerintem Magyarország legjobb szakemberei, ráadásul megismertem őket és jó emberek is. Az elengedhetetlen számomra, hogy megbízzak egy kollégában, tehát tudjak aludni, mert ha valami probléma van, akkor számíthatok rá. Az Andrews mérnökei azon felül, hogy kiváló szakemberek, még megbízhatóak is, ugyanis bármikor fel lehet őket hívni, barátilag el tudunk beszélgetni, és mindig konstruktívak, rugalmasak.”