arrow left image Vissza

Integrált biztonsági megoldások egy összetett kutatói infrastruktúrához

A HUN-REN SZBK 2017-ben bízta meg az Andrews-t tűzfalmegoldások kiépítésével és üzemeltetésével, majd MSA levélszűrővel és monitoringgal is bővítették az együttműködést. A kutatói infrastruktúra komplexitása miatt a stabil, kiszámítható működés és a gyors reagálás kiemelt fontosságú, amit az Andrews átlátható működése, szakmai alapossága és 24/7-es rendelkezésre állása biztosít. A két csapat mára szorosan együtt dolgozik, testre szabott, hosszú távú megoldásokkal.

Az ügyfél

A HUN-REN SZBK (Szegedi Biológiai Kutatóközpont) az élettudományi kutatások egyik meghatározó intézménye, ami Biofizikai, Biokémiai, Genetikai, Növénybiológiai intézetekből áll. Összesen 260 kutatót foglalkoztat, a kutatott témák pedig a molekuláris és sejtbiológia számos területét ölelik fel, emellett a baktériumok ipari hasznosításától a termesztett növények irányított nemesítésén át az emberi egészség és a környezetvédelem kérdéséig terjednek.

Az IT vezető

Németh Gábor 2004-ben került az SZBK-hoz mint rendszergazda munkatárs, majd 2017-ben nevezték ki IT vezetőnek. Az SZBK előtt a SZÜV-nél és az Albacomp-nál dolgozott, melyek mellett egyéni vállalkozóként is tevékenykedik.

Az SZBK rendszergazda csoportja 4 főt számlál, ami 650 felhasználót, 3300 végpontot szolgál ki. A kiszolgált eszközök száma rugalmasan változik, hiszen az itt dolgozó kutatók a hálózathoz hozzá adhatják a saját eszközeiket is. Németh Gábor és csapata elsősorban a központi infrastruktúra üzemeltetését látja el, valamint a kutatói kéréseket, gépeket és informatikai eszközöket is menedzselik. Emellett a kutatói feladatok informatikai támogatásával is foglalkoznak.

Saját csapat helyett profi partner

Németh Gábor elődje kereste fel az Andrews-t abból a célból, hogy kialakítsák és megerősítsék a tűzfalaikat. Mivel elérték mind a szakmai-, mind a humán erőforrásaik határát, szükségük volt egy olyan profi szolgáltatóra, aki ezek terhét leveszi a vállukról. Úgy ítélték meg, hogy a feladatkör ellátására a saját csapat kiépítése túlságosan is költséges és kockázatos lenne, ezért inkább egy olyan külső partner megbízása mellett tették le a voksukat, aki 24/7 elérhető, és ügyeletet is vállal, mindezt költséghatékonyan.

Azért az Andrews nyerte el ezt a projektet 2017-ben, mert az SZBK számára átlátható volt a működésük, valamint kiemelkedő kompetenciákkal rendelkeznek. Az is meggyőző volt számukra a kiválasztásnál, hogy nem egy kereskedővel kell kapcsolatot tartaniuk, hanem közvetlenül a mérnökökkel beszélhetnek, ha valamire szükségük van.

chemist in a labor

Integrált megoldások, gördülékeny működés

Az SZBK számára a tűzfalak implementációját, valamint üzemeltetését is az Andrews látja el, továbbá igénybe veszik az MSA levélszűrő megoldásukat is. Ezen felül a monitoring rendszerük karbantartását, vagy más kisebb fejlesztéseket is sokszor rájuk bíznak. Mivel az MSA szűrő megoldásuk integrálódik a tűzfalukkal, kiválóan ismerik az SZBK rendszerét, valamint nagyrészt azokat a technológiákat is alkalmazzák, mint a HUN-REN SZBK, így magától értetődő volt, hogy ezt a feladatot is rájuk bízzák.

Az SZBK és az Andrews csapata között folyamatos a szakmai kapcsolattartás, így az Andrews csapata töviről-hegyire ismeri az SZBK rendszerét, és valóban hasznos, testre szabott megoldásokat tud nekik javasolni, ha nehézségekről, vagy elakadásokról számolnak be.

Tervezhetőség és szakmai alaposság

Németh Gábor az Andrews előnyének emelte ki, hogy ők mindig kérdeznek, és ezt nagyon hatékonyan teszik. Szakmailag az utolsó pontokig végig járják az előttük álló feladatokat, így valóban olyan megoldást javasolhatnak, ami nekik szól, nem is beszélve arról, hogy az Andrews árazása is tűpontos. Ezzel szemben más cégek vakon adtak nekik árajánlatot, sokszor csak egy mérnöki órabért említve. Viszont az SZBK egy költségvetési intézmény, így minden elköltött forintot meg kell indokolniuk, ezért kiemelten fontos számukra, hogy a költségek már a kezdetektől tervezhetőek legyenek.

Rendszerüket az Andrews folyamatosan monitorozza, így ők szólnak nekik, ha bármilyen problémát észlelnek. Szoktak figyelmeztetéseket küldeni, hibák jelezni, akár a saját platformjukon, vagy telefonon, ha az olyan mértékű. Ezekre az Andrews megoldási javaslatot is ad, így közös erővel gyorsan mitigálásra kerülnek.

Bár az SZBK-nak 5/8-as felügyeleti szerződése van az Andrews-al, a szakembereik 24/7-ben elérhetőek, és ha a szerződéses órákon kívül megkeresik őket, akkor egy előre meghatározott óradíjért elhárítják a problémát. ”De ilyen igazából nem volt jellemző, talán egyszer vagy kétszer fordult elő, mert az Andrews úgy dolgozik, hogy minden működik.” Gábor elmondása szerint a kutatói infrastruktúra változásával azért a HUN-REN SZBK részéről szoktak felmerülni újabb kérések, szabályok, problémák, amelyeket meg kell oldani, de az üzemeltetésben, működésben, nem igazán voltak kirívó esetek.

Ismerős?

Ha a te cégednél is felütötte már a fejét ez a probléma, mi tudunk segíteni.

 

Ajánlatot kérek

Németh Gábor, IT vezető

HUN-REN SZBK (Szegedi Biológiai Kutatóközpont)

A rendszeres szolgáltatások mellett annyira összecsiszolódtunk, hogy már félmondatokból is megértik, hogy mit szeretnénk. Ez nekünk nagyon nagy segítség, mert kevesen vagyunk és nem kell litániákat írni, és rengeteg időt ezzel eltölteni. Mi 4-5 mérnökkel vagyunk kapcsolatban, ők igazából már mind tudják, hogy mi mit szeretnénk anélkül, hogy azt kimondanánk vagy megbeszélnénk. Szakmailag kiemelkedőek. Nincsen köntörfalazás, bármi olyan van, ami nagyobb utánajárást igényel, azt megteszik, és professzionális módon megoldják. Ráadásul hosszú távú megoldásokat eszközölnek és nem tűzoltást csinálnak.

blog

Releváns cikkek

Valkyr logója
Juhász Miklós, tulajdonos, üzletfejlesztési igazgató

Alkalmazás- és infrastruktúra-építés extrém határidők között

A Valkyr és az Andrews 2024-ben kezdett együtt dolgozni egy rendkívül érzékeny, nulláról épülő on-premise projektben, ahol extrém időnyomás mellett kellett működő alkalmazási környezetet kialakítani. Az Andrews a backend-, alkalmazás- és middleware-rétegek felépítésében vett részt, míg a Valkyr az infrastruktúrát és biztonsági réteget biztosította. A rugalmas hozzáállás, mérnöki precizitás és határidő-tartás kiemelkedő minőségű együttműködést eredményezett.
Ulyssys logója
Küs Ákos, IT vezető

Külső SOC partner bevonása a hatékony rendszerbiztonság érdekében

Az Ulyssys 2022-ben bízta meg az Andrews-t SOC szolgáltatással, hogy külső szakértő kezelje a kritikus rendszereik biztonsági felügyeletét. A loggyűjtésen és havi riportokon alapuló közös munka csökkenti a hibákat, erősíti a biztonsági szemléletet, és jelentősen tehermentesíti a 12 fős IT csapatot. Az együttműködés stabil, átlátható védelmet nyújt a cég saját és ügyfélrendszerei számára is.
HUN-REN TTK logója
Bencsura Ákos, IT vezető

Tűzfal- és levélszűrőmegoldások egy komplex tudományos intézeti rendszerben

A HUN-REN TTK 2013 óta dolgozik együtt az Andrews-szal, akik az új intézeti épület tűzfalrendszerét, majd később az MSA levélszűrőt és WAF modult is bevezették. A kutatóintézeti infrastruktúra nagy mérete és érzékenysége miatt kiemelten fontos a biztonság és a gyors reagálás, amelyet az Andrews 0–24-es támogatása és szakmai javaslatai biztosítanak. A két csapat folyamatosan együtt dolgozik a biztonsági fejlesztéseken és a rendszer stabil működésén.
Techwave logója
Lesti Gábor, IT vezető

Két évtizednyi együttműködés skálázható vállalati biztonsági megoldásokkal

A Techwave 2005-ben választotta az Andrews-t tűzfalmegoldásaihoz, amit azóta redundáns tűzfallal, MSA levélszűréssel, majd SOC és WAF szolgáltatásokkal is kibővítettek. A több mint 20 éves együttműködést a magas megbízhatóság, a szakmai kiválóság és a skálázható, rugalmas biztonsági megoldások teszik értékessé, amelyek a Techwave folyamatos növekedésével is lépést tartanak.
HUN-REN SZBK (Szegedi Biológiai Kutatóközpont) logója
Németh Gábor, IT vezető

Integrált biztonsági megoldások egy összetett kutatói infrastruktúrához

A HUN-REN SZBK 2017-ben bízta meg az Andrews-t tűzfalmegoldások kiépítésével és üzemeltetésével, majd MSA levélszűrővel és monitoringgal is bővítették az együttműködést. A kutatói infrastruktúra komplexitása miatt a stabil, kiszámítható működés és a gyors reagálás kiemelt fontosságú, amit az Andrews átlátható működése, szakmai alapossága és 24/7-es rendelkezésre állása biztosít. A két csapat mára szorosan együtt dolgozik, testre szabott, hosszú távú megoldásokkal.
MTA Titkárság logója
H. András, IT vezető

Megbízható tűzfal- és levélszűrő-védelem egy biztonságkritikus intézményben

Az MTA Titkárság 2011 óta dolgozik együtt az Andrews-szal, akik professzionális tűzfalmegoldást, VPN-kapcsolatokat és MSA levélszűrést biztosítanak az intézmény számára. A 0–24-es támogatás és a magas szakmai kompetencia stabil, biztonságos működést tesz lehetővé, amely jelentősen csökkenti az IT-üzemeltetés terheit. Az Andrews stratégiai tanácsadással is segíti a Titkárság hosszú távú fejlesztési irányainak kialakítását.
kapcsolat

Írjon nekünk

Kérjük töltse ki a mezőt!
Kérjük töltse ki a mezőt!
Kérjük email címet adjon meg!
Kérjük telefonszámot adjon meg! Példa: '+36 30 123-4567'
Kérjük töltse ki a mezőt!
Kérjük töltse ki a mezőt!
Kérjük töltse ki a mezőt!