Az ügyfél
A jól ismert jármű adás-vétellel foglalkozó Használtautó már 1999 óta működik. A cég terméke a webapplikáció mellett a Használtautó mobilapplikáció is, mely már közel 55.000 letöltésnél jár. Tulajdonosváltások sorozata (Schibsted, Adevinta) után 2023 óta az Ingatlan.com portfólióját gazdagítja, mikor a Jófogással is szétváltak. A cégnél ma már közel 80 fő dolgozik, melyből huszat a fejlesztés tesz ki.
Az IT vezető
Sándorfy Patrik a Schibsted tulajdonban lévő Jófogásnál kezdte a cégnél a karrierjét fejlesztő gyakornokként. A cég méretének növekedésével egyre nagyobb felelősséget kapott, miközben lépkedett felfelé a ranglétrán. Még a Jófogásnál vezetett egy 5-6 fős csapatot, majd 2018-ban került a Használtautóhoz, ahol újjáépítette az IT development team-et. Miután a cég az Ingatlan.com-hoz került 2023-ban, IT vezetővé nevezték ki. Az IT development csapat 10 fős volt ekkor, melyet stratégiai célok mentén mára megdupláztak. Csapatuk munkájának nagy részét az architekturális megújulás teszi ki.
Átalakulások idején is biztos alapokon
Az Andrews még 2013-ban került kapcsolatba a Jófogással, mikor még a Schibsted tulajdonában volt. Akkor még egy holland cég üzemeltette a Jófogás szervereit, melyből több hátrány is származott. Az akkori IT vezetőjük saját tapasztalat alapján javasolta az Andrews-t hoszting-, és üzemeltető partnerként. Amint a Használtautó is bekerült a Schibsted portfóliójába, annak az üzemeltetését is az Andrews-ra bízták.
A 2023-as Ingatlan.com-os tulajdonosváltás miatt a Használtautó csapata átköltözött a Millenáris Avantgarde irodaházba, ami egy jelentős projekt volt a fejlesztői csapat számára 2024-ben. Ebben az időszakban is nagy szerepe volt az Andrews-nak. Az előző irodaházban is ők állították be a belső hálózatot, azonban ott még a Jófogás és a Használtautó nagyrészt közös infrastruktúrát használt, így az elválasztásban – mind a hálózat, mind az üzemeltetés terén – kulcsszerepet játszottak. A fizikai költözés során az Andrews támogatást nyújtott a cégcsoporton belüli infrastruktúráért felelős kollégáknak is, hogy megfelelően át tudják venni a hozzájuk kerülő feladatokat.
Partner a változásban
Sándorfy Patrik elmondása szerint az Andrews kollégái kiváló szakértelemmel rendelkeznek és minden kérdésünkre választ adnak. A 2013 óta folyó közös munka során sokat éltek meg együtt, és nagyon szoros kapcsolat alakult ki a két cég között. Az Andrews számukra on-site támogatást is szolgáltat, így ilyenkor az Andrews-os kollégák teljesen beolvadnak az IT csapat életébe brainstorming, optimalizálás és megvalósítás terén is.
Viszont az együttműködésük egy nagy mérfölkőhöz érkezett az Ingatlan.com-os tulajdonosváltás hatására, ugyanis az Ingatlan.com AWS-t használ, ezért a vezetőségnek döntenie kellett, hogy folytatják-e az üzemeltetési együttműködést az Andrews-al. Hosszas elemzés után úgy döntöttek, hogy kizárólag üzleti okok miatt most az AWS mellett teszik le a voksukat, mert reményeik szerint ez jobban fogja szolgálni a hosszú távú terveiket. Ennek megfelelően 2024-ben meg is kezdték az átállást, melyet az Andrews 100%-ban elfogad és végigkísér. Így az Andrews csapata ez elmúlt időszakban azon dolgozik, hogy a Használtautó sikeresen leköltözzön az ő megoldásaikról, melyben abszolút segítőkészek. Mindenben továbbra is a maximumot nyújtják, szolgáltatásuk minősége változatlan maradt.
Így segít egy valóban elkötelezett IT partner
Sándorfy Patrik kiemelte az Andrews rugalmasságát és a kollaborációs készségét és hajlandóságát is, ami nemcsak a kommunikációjukban, tettre készségükben és szolgáltatásuk minőségében mutatkozik meg, hanem az elszámolásnál is. Az Andrews migrációk, teszt időszakok esetén extra szervereket is a Használtautó rendelkezésére bocsátott pár hónapra díjmentesen, ami óriási segítségnek bizonyult.
A 2013 óta tartó együttműködés során voltak olyan esetek is, amikor az Andrews-nak SOS cselekednie kellett 1-1 hiba elhárításában. Ilyenkor akár az éjszaka közepén is személyesen mentek el a Használtautó csapatához, hogy együtt nyomozzák és javítsák a felmerülő hibákat. Ezekben a szituációkban is megmutatkozott az Andrews rugalmassága és segítőkészsége, hiszen nekik is fontos volt, hogy a lehető leghamarabb orvosolják a kialakult helyzetet.
Ismerős?
Ha a te cégednél is felütötte már a fejét ez a probléma, mi tudunk segíteni.
Sándorfy Patrik, IT vezető
Használtautó
“Nekem már azért több mint 10 éves múltam van velük, elég sok mindent éltünk meg együtt, és nagyon jó a viszony azokkal a kollégákkal, akikkel szorosan együtt dolgozunk. Nagyon segítőkészek azóta is, amióta eldőlt, hogy mi egy másik irányba megyünk. Szakmaiságban abszolút a maximumot nyújtják, nincs olyan, hogy hirtelen a mi kéréseinket lassabban teljesítenék, sőt.”